Kupagyőzelem Dunaújvárosban

Az október 20.-ai hétvégén az U11-es fiúkkal Dunaújvárosba utaztunk, ahol az Üstökös Kupán vettünk részt. 5 mérkőzést játszottunk 2 nap alatt, ahol ellenfeleink az Éles KISE, a KISTEXT, a Kecskemét, az Angyalföldi Sportiskola és a dunaújvárosi Virág SE csapatai voltak.

Az első mérkőzést a hazai gárdával kezdtük. A korai indulás rányomta a bélyegét a játékunkra, rendkívül álmosan kezdtünk, védekezésünk nagyon laza volt, támadásban bátortalanok voltunk, de sikerült belerázódnunk, így a végén 6 gólos sikert arattunk.

A második meccset az Angyalföldi Sportiskola ellen szintén elég rosszul kezdtük, felváltva estek a gólok, aztán a mérkőzés közepe felé sikerült ellépnünk ellenfelünktől, így itt is győztesen hagytuk el a pályát.

A harmadik mérkőzést az Éles KISE csapatával játszottuk. Jól indult számunkra a meccs, 4 góllal meg is tudtunk lépni ellenfelünktől. Aztán a védekezésünk fellazult, a rengeteg technikai hibánkat és eladott labdáinkat az ellenfél rendre gólra váltotta. Támadásaink sem feküdtek, az ellenfél kemény védekezésével felőrölt minket, sajnos számos játékosom tudásán alul teljesített. 3 gólos vereséggel zárult a mérkőzés.

A 4. megmérettetésen fiaim összeszedték magukat és csodálatos játékkal sikerült megnyernünk a meccset. Ötletes, bátor támadójátékkal, koncentrált védekezéssel, és kiváló kapusteljesítménnyel tudtunk a nap végén ellenfelünk fölé kerekedni.

Másnap (vasárnap) a Kecskemét csapatával mérkőztünk meg. Tudtuk (előzetes eredmények alapján), hogyha megnyerjük a meccset, akkor a tornát is megnyerjük. Pontosan ilyen szellemiségben léptek a fiúk a pályára, mindenki egytől – egyig nagyon akart, harcolt, bátran, koncentráltan és szépen játszottunk végig, kapusteljesítményünk szenzációs volt. Immár kupagyőztesként jöhettünk le a pályáról.

Hihetetlen hasznos volt számunkra ez a torna. Jó, izgalmas, szoros mérkőzéseket tudtunk játszani, amire a bajnokságban sajnos nincs lehetőségünk. Sokat léptünk előre támadásban, többségében sikeresen végre tudtuk hajtani, amiket edzésen gyakorolunk. Nagyon büszke vagyok fiaimra, hogy egy ilyen erős mezőnyben sikerült elhozni az aranyérmet. Természetesen dolgozunk tovább.

Hajrá Farkasvár!

Eredmények:    

Farkasvár DSE-       Virág SE Dunaújváros                    14-8

Farkasvár DSE-       Angyalföldi Sportiskola                 15-10

Éles KISE-                Farkasvár DSE                                21-18

KISTEXT-                Farkasvár DSE                                  12-24

Farkasvár DSE-       Kecskemét Junior SN KFT             20-4

A csapat tagjai: Bakó Zétény, Perczel Zétény, Forgács Márkó, Hajdu Máté, Szaka Milán, Tóth Bendegúz, Nagy Bendegúz, Czifrik Bence, Léránt Benedek, Köck Botond, Fonódi Dezső, Misius Ákos.

Vezetőedző: Hajdu Ágnes