Április 18-án rendezte az Óbudai Kézilabda Sportiskola a Nyuszi Kupát ahol az U8as csapattal az U9es korosztályban indultunk el. A fiúk izgatottan várták az újfajta megmérettetést.
A torna előtti héten sajnos elmaradtak az edzések, így nem tudtunk készülni sem az 5 + 1es létszámhoz sem a más fajta játékrendszerhez, de a meglévő tudásunkkal még így is sikerült felvenni a küzdelmet a többi csapat ellen.
Az első meccset a Tatabánya csapata ellen játszottuk. Az első percekben még érződött a csapaton a megilletődöttség, de amint ez elmúlt teljes mértékben egyenrangú ellenfelei voltunk a másik csapatnak. A mérkőzés végén az ellenfélnek sikerült érvényesíteni a testi fölényét és 2 – 3 átlövés góllal bebiztosította a győzelmét.
A második meccsünket az ÓKSI csapatával játszottuk, ahol már a védekezésünk is jól működött. Felmertük vállalni az ütközéseket a nagyobb és erősebb ellenféllel szemben is, sokszor jobban védekeztünk, mint akár a saját U8as korosztályban lejátszott meccseink során. Remek hangulatú meccsen fej- fej mellett haladtak a csapatok. A mérkőzés végén támadásban lendület nélkül próbáltunk gólokat szerezni és ebből a “birkózásból” nem jöhettünk jól ki, így pár góllal alulmaradtunk.
Az 5. helyért a Fradi kisebb csapatával játszottunk. A koncentrációnk nem volt már a legmagasabb szinten így elég sok hibával játszottunk, de mivel itt nem volt fizikai fölényben az ellenfél magabiztos győzelemmel tudtuk zárni a napot.
Összességében nagyon elégedett voltam a csapattal és csak dicsértem őket, és ők is láthatták, hogy még mennyi mindenben lehet és kell is fejlődnünk.
A csapat tagjai: Bakó Zétény, Szirmai Olivér, Szaka Milán, Hajdu Máté, Nagy Bendegúz, Czifrik Bence, Fonódi Dezső, Gyuris Máté, Köck Botond, Misius Ákos.
Edző: Varjú Péter