Legkisebb lányaink bátrabb játékot mutattak a második fordulón

"Legapróbb lányaink második fordulója ismét Tarjánban volt. Két mérkőzést játszottunk most is, de az első fordulóhoz képest sokkal ügyesebben, talpraesettebben és bátrabban játszottak a lányok. Szép gólokat lőttek, voltak labdaszerzések és bátor védekezések. Szépen fejlődnek! Hajrá Farkasvár!" - Hajduné Hegyi Tímea, vezetőedző A harmadik, egyben erre az évre az utolsó forduló május 7-én, vasárnap kerül megrendezésre Dorogon.

Read More ›

Lány U10-es csapatunk hazai szereplése

U10-es Kislányainkkal szombaton, hazai pályán, a szentendrei Ferences Sportcsarnokban játszhattunk két mérkőzést. Először Pilisvörösvár csapata ellen álltunk ki: Számítottunk rá, hogy harcosabb, akaratosabb és erőszakosabb játékosok lesznek ellenfeleink, ennek ellenére meg tudtak minket - és még engem is lépni - a folyamatos, szinte már fizikailag fojtó emberfogasukkal, amit erőszeretettel alkalmaztak labdás és labda nélküli játékosaink ellen is. Szoros mérkőzést játszottunk, bár úgy érzem, ezt a "győzelmet" ők most jobban akarták nálunk. Második meccsünket egy nagyon aranyos és lelkes, de zömében kisebb korosztalyú -vagy kezdő - OKSI csapat ellen játszottuk, ami utolsó meccsként nekünk egy örömteli játékot hozott. Bár javítani való ebben a játékban is akadt, öröm volt látni a gólokat, a kis Farkasok örömét! Így tovább! Hajrá Farkasvár! Vizi Judit,...

Read More ›

Hazai pályán szerepelt U10-es fiú csapatunk

"Most hétvégén Szentendrén a csodálatos Ferences Gimnázium Sportcsarnokában léphettünk pályára a Pilisvörösvár, majd a Squadra Buda ellen. Az első mérkőzésünk kicsit akadozva indult, de ezen viszonylag hamar sikerült túllépnünk és lendületes, magabiztos játékkal, sikerrel zártuk a mérkőzést. Második összecsapásunkon a Squadra Budával nézhettünk farkasszemet. Örömmel láttuk, hogy ellenfelünk keretében újabb kézilabdázni vágyó fiatalok mutatkoztak be! Ezen a párharcon sikerült folytatnunk a lendületes, ötletes játékot, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon örültem, hogy az edzésen gyakorolt elemeket ügyesen alkalmazták a fiúk élesben is. Így tovább! Következő megmérettetésünk április 2-án Kistarcsán lesz az U10-esekkel." - nyilatkozta Cseh Balázs, vezetőedző. Várunk mindenkit szeretettel! Hajrá Farkasvár!

Read More ›

Egy győzelem egy vereség

U12-es lány csapatunk március 18-án Hatvanban lépett pályára. Az első mérkőzésen újra Csömör csapatával játszottunk és a jó védekezésünknek köszönhetően rengeteg indítás gólt sikerült lőnünk. A mérkőzést nagy gólkülönbséggel nyertük meg. Farkasvár KDSE - Csömör KSK 37-6 (22-2) A második összecsapásnál a bajnokságunk legnehezebb meccsére készültünk, hiszen a XVI. kerületi KMSE csapatával mérkőztünk. Nem kezdtük jól a mérkőzést, a kialakított helyzeteinket sajnos nem tudtuk értékesíteni, ugyanis az ellenfél kapujában egy kiválóan képzett kapus állt. A gyors időkérés után az első gólunk is sokat váratott magára, de a lányok kezdtek magukra találni. Védekezésünk is kezdett feszesebb lenni, de az ellenfelünk gyors lerohanásait és középkezdéseit csak időnként sikerült megállítanunk. A második félidőben már gólerősebben és pontosabban játszottunk, de el kell ismerni, hogy...

Read More ›

U8-as lányok is debütálása

"Nagy-nagy izgalommal várták az első igazi mérkőzésüket az U8-as, elsős kislányok, akik szeptember óta kézilabdáznak. Tarjánba utaztunk és két mérkőzés várt a csapatra. Az első meccsen Esztergom csapata ellen játszottunk, ahol kissé félénken, botladozva vettük fel a ritmust a pályán, de a második félidőre már kezdtük bontogatni a szárnyainkat és sikerült több gólt is lőni. A második mérkőzésen Tatabánya ellen küzdhettek a lányok és ügyes játékkal, szép passzokkal és gólokkal, egy sokkal élvezetesebb és látványosabb mérkőzést játszottunk. Gratulálok!" - nyilatkozta Hajduné Hegyi Tímea, vezetőedző Csapat: Cservenka Nóra, Hugyecz Blanka, Kovács Panni, Kozma-Kolosai Noémi, Várady-Szabó Ida, Molnár Zoé

Read More ›

Győzelem nélkül maradt fiú U11-es csapatunk

Az U11- es fiúkkal két mérkőzést játszhattunk 12-én vasárnap. Első párharcunk kora reggel 9 órakor kezdődött a KSA csapata ellen. A játékunkat a pontatlanság és a kihagyott helyzetek jellemezték. De voltak szép és biztató megmozdulások, bár ezek kevésnek bizonyultak az ellenfelünkkel szemben. Ezt követően a Hort csapatával játszottunk, akivel már korábban is vívtunk egy rendkívül izgalmas mérkőzést. Ez az összecsapás is izgalmasan indult, igyekeztük felvenni a rendkívül lendületes tempóját ellenfelünknek. Az első félidő végén többet hibáztunk, amit a Hort csapata kihasznált. A második játékrészben is folytatódott a aktív és látványos játék, ami sikerre vezette az egész meccsen magabiztosan, szimpatikusan és jó tempót diktáló ellenfelünket. Sok tanulságot le lehetett vonni a hétvégi fordulóból. Dolgozunk és fejlődünk tovább! Aminek nagyon örültem, hogy...

Read More ›

U9-es fiúk is elkezdte a bajnokságot

"U9-es fiainkkal is megkezdtük a bajnokságot! Nagyon vártuk már! A rutinosabbak mellett sok új csapattárs is pályára léphetett, így két csapattal összesen négy meccset játszottunk Tarjánban. Minden meccsen magabiztosan játszottunk. Nagyon örültem, hogy volt, akinél már visszaköszöntek az edzésen tanult cselek! Ezt majd még a többieknél is jobban begyakoroljuk. Rengeteg szép passz volt, látták egymást a pályán. A védekezésen van még mit gyakorolni, de összességében mi uraltuk a pályát! Szép volt fiúk!"  - nyilatkozta Sergő Virág, a csapat vezetőedzője. Elemzési adatok és hirdetések megtekintése Bejegyzés kiemelése Az összes reakció: 11

Read More ›

U9-es lányaink győzelmei Tarjánban

Vizi Judit edzőnk U9-es lány csapata lendületesen lépett ma pályára a tarjáni Sportcsarnokban. "Nyolc fős csapatunkból négy leányzó már az U10-es bandát is erősíti, így nekik a kis pálya most egy könnyű terepnek bizonyult. Magabiztosságuk erőt adott a többieknek is, azoknak a lányoknak, akik versenyen még nem mérettették meg magukat ezelőtt, így pont az történt amit kértem a lányoktól: önfeledten játszottak és boldogan hagyták el a pályát. Első meccsünket Dorog, a másodikat Tatabánya ellen játszottunk, mind a két mérkőzést- számításaink szerint- győzelemmel zártunk. Így tovább! " Hajrá Farkasvár!

Read More ›

Fiú U8-as csapatunk első meccsei

Tarjánban tették meg az első nagy lépést a kézilabdás élet felé az U8-as fiaink, Szádeczky-Kardoss Csaba vezetésével. Az első mérkőzésen a velünk azonos erősségű Esztergom csapata ellen játszottunk, ahol szerencsére semmi nyomát nem láttam ijedtségnek, így bátran, szép akciókat vezetve sikerült játszanunk. A második meccsen a nagyon erős Tarján csapata ellen játszottunk, ahol többen már 2 éve kézilabdáznak. Nagy örömünkre sikerült gólokat szereznünk ellenük. Reméljük, hogy jövőre, mi is ilyen szinten tudunk majd kézilabdázni. A lelkesedéssel elégedett lehetek, ahogy azzal is, hogy a fiúk próbálták betartani a kéréseimet. Technika és taktika terén kell még sokat előre lépnünk, de elsőre nem volt rossz. Hajrá Farkasvár!

Read More ›

U12-es lány csapatunk ismét mindkét mérkőzésén győzött

Az U12-es lány csapatunk március 4-én Dunakeszin játszotta a tavaszi szezon második fordulóját. Az első mérkőzésünket Salgótarján ellen játszottuk, akikkel már az előző fordulóban is összecsaptunk. Akkor megleptek minket a hatékony támadójátékukkal, így most készültünk erre és az első pillanattól kezdve határozottabban védekeztünk. Jól kezdtük a mérkőzést támadásban is, így rögtön az elején a kezünkbe vettük az irányítást, amit a mérkőzés lefújásáig meg is tartottunk, így győzelmet arattunk. Labdaszerzéseink, lerohanásaink nagy százalékban sikeresek voltak, tudtuk használni szélsőinket és beállóinkat is. A védekezésben tanulnunk kell még, hogy jobban besegítsenek egymásnak a játékosok. Farkasvár DSE - Salgótarjáni SKC 26-15 (13-9) A második mérkőzésen Csömör csapatával játszottunk, akik még technikailag és taktikailag is el vannak maradva tőlünk, így egy elég "sima", labdaszerzésekkel és...

Read More ›