Judit néni vezetésével az U9-U10-es lányok edzőtábora

U9-es 10-es lányainkkal egy nagyon tartalmas és vidám táboros héten vagyunk túl. Azon felül, hogy napi kétszer edzettünk és ezáltal csiszoltuk a lányok kézilabda tudását, rengetek játékban és élményben volt részünk. Szuperül éreztük magunkat! Mindenkinek kellemes nyarat és a jövőben sok sikert, örömteli játékot, kézilabdázást kívánok! Hajrá Farkasvár!!! Judit néni

Read More ›

Évzáró játék

A nyári szünet első hetében, csütörtökön tartottuk évzárónkat a Ferences Sportcsarnokban! Sokan már nyaralásukat töltik, így kevesebben voltunk, de fergeteges volt a hangulat ismét! Táboraink még zajlanak különböző helyszíneken, amiről majd fényképes beszámolóval jövünk! Hajrá Farkasvár!

Read More ›

Jöhet a “nagy” pálya

Vasárnap elérkeztünk az utolsó U10-es fordulónkhoz. Elsőként a számunkra jól ismert Squadra Buda csapatával játszottunk, ahol sok figyelmetlenségből adódó hibát hajtottunk végre, ezért ellenfelünk a második félidőben átvette a vezetést és győzedelmeskedni tudott. Ez kellőképpen motiválta a srácokat a második mérkőzésen, melyet Dunakeszivel játszottunk. Védekezésben sikerült végrehajtani az öltözőben elhangzottakat és ezáltal rengeteg gyors gólt tudtunk szerezni. Felállt fallal szemben is bátor, ötletes játékot produkáltak a fiúk. Így egy nagyarányú győzelemmel és óriási boldogsággal tudtuk búcsúztatni a szivacskézilabdát! A munka folytatódik tovább, az iskola végéig még rengeteg gyakorolni valónk van. A nyári szünet kezdetén, pedig áthuppanunk a homokra és belevágunk második strandkézi idényünk felkészülésbe! Hajrá Farkasvár! Cseh Balázs, vezetőedző  

Read More ›

U8-as lányok utolsó mérkőzései a szezonban

Dorogon jártunk az U8-as, "mini" lányainkkal is a szezon utolsó fordulójában. A megilletődöttség most már csak azért látszott a lányokon, mert nálunk sokkal nagyobb, fizikálisan erősebb csapat ellen küzdöttek az első mérkőzésen. Fejlődnünk kell még sokat, a labdabiztonság, a helyezkedés, a helyzetkihasználás és a védekezés terén is. Úgy gondolom azonban, hogy a legfontosabb az volt ezalatt a három forduló alatt, hogy a lányok élvezték a mérkőzéseket, a szereplést, a közös programot és a "buszozást" ! A lényeg, hogy szeressenek mozogni, szeressék a kézilabdát! Folytatjuk a közös munkát és ügyesedünk! Hajrá Farkasvár DSE ! Hajduné Hegyi Tímea, vezetőedző

Read More ›

U9-es lányok utolsó mérkőzése a mini pályán

Május 7-én Dorogon került megrendezésre az U9-es lányok utolsó fordulója. Ezen a napon egy olyan játékokkal búcsúztattuk a tanévet, amilyenre egy csapat és egy edző csak vágyhat- szépen kipipálhatjuk a kis pályát, jöhet a nagyobb falat! Támadásban a lövések legtöbb százaléka góllal végződött. Voltak egyéni szép megmozdulások, de már egymás megjátszása, a gólpasszok száma is gyarapodott. Védekezesben mindenki ügyesen fogta saját emberét, így az ellenfél legtöbb támadását meghiúsítottuk, a két mérkőzés alatt összesen 2 gólt kaptunk! Büszke vagyok a Csapatomra! Hajrá Farkasvár! Vizi Judit, vezetőedző

Read More ›

U11-es fiú csapatunk utolsó mérkőzései Farkasvár színekben

Hétvégén Dunakeszin került megrendezésre az U11-es forduló a csipet-csapatunknak. Első párharcunkat a Veresegyháza ellen vívtuk, ahol már a mérkőzés elejétől kezdve mi uraltuk a játékot. A szemfüles védekezés és a lendületes támadójáték következtében nagyarányú győzelmet arattunk. Következő ellenfelünk a BSC csapata volt, akik ellen folytatni tudtuk ötletes bátor játékunkat, aminek meg is lett az eredménye. Nagy örömömre szolgált, hogy az edzéseken gyakoroltakat, illetve az öltözőben megbeszélteket gond nélkül alkalmazni tudták a srácok a mérkőzéseken is. Büszke vagyok rájuk! Sajnos az U11-es fiúkkal ez volt az utolsó hivatalos fordulóm, amit nagyon sajnálok. Átkerülnek a Budakalász csapatába, ahol tovább pallérozódhatnak. Nagyon szorítok nekik, hogy elérjék az álmaikat és élvezzék még sokáig a szeretett sportágunkat! További sok sikert kívánok nekik! Hajrá Farkasvár! Hajrá...

Read More ›

Fiú U9-es csapataink utolsó fordulója

U9-es csapatainkkal utolsó fordulónkra vasárnap Dorogra utaztunk. "Első mérkőzésünk Ács ellen volt. Összehangolt védekezésel, gyönyörű összjátékkal sikerült felülkerekednünk az ellenfél játékán. Második meccsünkre megkaptuk Tatabánya első csapatát, akik végigrobogtak rajtunk a mérkőzés elején. Annak nagyon örültem, hogy a fiúk nem csüggedtek, s a második félidőre összekapták magukat és megérkeztek a gólok is. Érezhetően az ellenfél volt most jobb, de a gyerekek minden tőlük telhetőt megtettek, s egy erős küzdelem után boldogan jöttek le a pályáról. Másik csapatunk első mérkőzésén Mór csapatával csapott össze, ahol miénk volt a hatalmas fölény. Minimális védekezéssel, gyors indításokkal sok gólt dobtunk, kevés gólt kaptunk, így a második mérkőzésre Tarján csapata ellen kicsit bátrabban álltunk ki a kelleténél. Szerencsére hamar észrevették a fiúk, hogy ez a...

Read More ›

Dupla győzelem az U12-es lányoknál

Április 23-án a 9. fordulóban Budapesten a Vasas edzőtermében játszottunk két mérkőzést. Az első ellenfelünk Hatvan csapata volt, akik ellen már bizonyítottunk egyszer, így most sem volt kérdés, hogy mi a célunk. Kicsit akadozva kezdtük a mérkőzést, sok helyzetünk kimaradt, de a szünetre már 11:2-es állással nyugodtan mehettünk. A második félidő eleje is döcögve indult, de azután a lányok "megérkeztek" a pályára és kitűnő védekezéssel és kapusteljesítménnyel rukkoltunk elő és a sok-sok labdaszerzést követően gólokat lőttünk. A mérkőzés végül nagyarányú győzelemmel ért véget! FC Hatvan Kézilabda - Farkasvár DSE 6:25 (2:11) A második mérkőzésünkön Mogyoróddal találkoztunk és apróbb hibáink voltak ugyan, de szép és nyugodt játékot produkáltak a lányok. Végig mi uraltuk a mérkőzést, nem forgott veszélyben a győzelem. Szép volt...

Read More ›

Elfáradtunk a végére – Fiú U11

"Hétvégén az első mérkőzésünkön az Elektromos csapatával játszottunk, ahol az első félidei kemény védekezésnek köszönhetően nagy előnyre tettünk szert, amit a mérkőzés végéig tartani tudtunk. Második mérkőzésen a Nova Kézisuli ügyes játékosaival mérhettük össze tudásunkat. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a játék. A mérkőzés előtt megbeszélteket jól hajtották végre a fiúk. A második játékrészben már a fáradás jelei voltak megfigyelhetőek a srácokon, így ellenfelünk megérdemelten győzedelmeskedett. Várjuk a következő mérkőzéseket, hogy minél többet tudjuk gyakorolni az edzéseken tanultakat! Hajrá Farkasvár!" - Cseh Balázs, vezetőedző

Read More ›

Két U9-es csapattal Tarjánban

"Hosszú és kacskaringós úton másodszor is Tarjánba mentünk fiú U9-es csapatunkkal bajnoki mérkőzésre. A négy meccsből az elsőn egy tapasztalatlanabb csapatot kaptunk ellenfélnek, akiken átgázoltunk. Szépen védekeztünk, és amit kapura lőttünk, az majdnem mind gól is lett. Sajnos ez nagy mellényt adott nekünk, így a második meccsen, mikor hozzánk hasonló képességű csapatot kaptunk, nehezen léptünk vissza a valóságba... Szerencsére a második félidőre összekapták magukat a fiúk és szép védekezés mellett a gólok is megérkeztek. Harmadik, negyedik meccsünkön is szép egyéni teljesítményeket láttam, az emberfogásos védekezés már nagyon jól ment, rengeteg gólt dobtak a fiúk, bár még mindig van gyermek, aki, ha megkapja a labdát nem mer elindulni, leblokkol. Ez a drukk remélem a későbbiekben majd elmúlik, mert otthon az edzéseken...

Read More ›