Jöhet a “nagy” pálya

Vasárnap elérkeztünk az utolsó U10-es fordulónkhoz. Elsőként a számunkra jól ismert Squadra Buda csapatával játszottunk, ahol sok figyelmetlenségből adódó hibát hajtottunk végre, ezért ellenfelünk a második félidőben átvette a vezetést és győzedelmeskedni tudott. Ez kellőképpen motiválta a srácokat a második mérkőzésen, melyet Dunakeszivel játszottunk. Védekezésben sikerült végrehajtani az öltözőben elhangzottakat és ezáltal rengeteg gyors gólt tudtunk szerezni. Felállt fallal szemben is bátor, ötletes játékot produkáltak a fiúk. Így egy nagyarányú győzelemmel és óriási boldogsággal tudtuk búcsúztatni a szivacskézilabdát! A munka folytatódik tovább, az iskola végéig még rengeteg gyakorolni valónk van. A nyári szünet kezdetén, pedig áthuppanunk a homokra és belevágunk második strandkézi idényünk felkészülésbe! Hajrá Farkasvár!

Cseh Balázs, vezetőedző