Nagyarányú győzelmek hazai pályán

Hétvégén az U13 csapatunk is megkezdte a bajnokságot a Kovács László régióban.

Mi voltunk ezen a hétvégen a rendezők, így mi játszottuk az első és az utolsó mérkőzést is.

Az első mérkőzésen a Solymár csapatával mérkőztünk meg, ahol fizikailag látványos különbség volt a javunkra és ez az eredményen is meglátszott. 40 :6 arányban múltuk felül ellenfelünket.

A második mérkőzést a Sülysáp csapatával játszottuk, akik igen lelkesen kezdtek ellenünk, de a lányok tisztességesen végig futották a 2×20 percet és ellenfelünk nagyon elfáradt az összecsapás végére.

Ma két könnyebb ellenféllel találkoztunk, ahol megmutatkozott, hogy futómunkában jóval előttük járunk. Gratulálok a lányoknak, hiszen ők megtették, amit vártam tőlük és a 2 mérkőzést, rendben végig futották. Dolgozunk tovább, hiszen jönnek a nehezebb ellenfelek és szeretnénk azokon a mérkőzéseken is jól szerepelni.

Hajrá Farkasvár!

A csapat tagjai: Andruskó Dóra, Andruskó Csenge, Czifrik Virág, Czifrik Sára, Décsei Krisztina, Csák Luca, Farkas Boróka, Mitró Luca, Köck Réka, Nagy Liliána, Kanyó Dóra, Fodor Zsófia.

Vezetőedző: Jónás Judit

Eredmények: 

Farkasvár DSE- Solymári SC          41-6

Farkasvár DSE- Sülysápi SE           46-6