Cegléden jártak az U9-es lányok

Egy győzelemmel és egy vereséggel folytattuk a tavaszi szezon második bajnoki fordulóját.

Az U9-es lányokkal most Ceglédre utaztunk múlt héten, vasárnap.

Első ellenfelünk Solymár csapata volt, akik ellen magabiztosan kezdtünk. Jó védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és sok labdaszerzéssel tarkított első félidő után 8:6-ra vezettünk és a második félidőre 4 gólos előnyre is szert tettünk. Remekül alkalmaztuk a szélső befutásokat, de a sikeres befejezések rendre elmaradtak. Nagyon sok labdát a kapusba lőttünk, ami megzavarta a lányokat, így a solymári csapat elkezdett felzárkózni. Szerencsére még így is maradt annyi előnyünk, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést!

A második mérkőzésünket Kóka csapatával játszottuk, nagyon vártuk ezt a mérkőzést, mert láttuk az ellenfélen, hogy gyorsan és ügyesen játszanak. Sajnos ezen a mérkőzésen a szentendrei lányok egytől-egyig saját tudásuk alatt teljesítettek. Lassan, pontatlanul és kicsit zavartan kézilabdáztak. Kapkodtunk és szaladtunk az eredmény után, így sajnos megszereztük a bajnokságban az első  és ráadásul nagyarányú vereségünket.

Összességében, úgy gondolom, hogy ezen a csodálatos napsütéses vasárnapon nem mutattuk meg, hogy mire vagyunk képesek. Legközelebb májusban bizonyíthatunk, addig pedig megpróbáljuk kiküszöbölni a hibáinkat!

Csapat tagjai: Poják Zsófia, Kovács Ágnes, Dombai Emília, Korcsog Kamilla, Székács Laura, Léránt Anna, Stringovics Dorka, Nagy Laura Luca, Holpert Enikő, Göllner Sára.

Eredmények:

Farkasvár DSE- Solymári SC      14-13

Kóka KSK- Farkasvár DSE          16-7

Vezetőedző: Hajduné Hegyi Tímea