Hétvégén megkezdődött az U13 rájátszás is, ahol fiatal csapatunk az alsóházban folytatja a küzdelmeket.
Hétvégén Százhalombattára látogattunk, ahol az első mérkőzésen az Alsónémedi csapatával mérkőztünk meg.
Igen lendületes játékkal sikerült a mérkőzést 34: 7 re megnyernünk.
A második mérkőzésen az Abony csapatával mérkőztünk meg, akik a saját csoportjukban, hasonlóan végeztek, mint mi, azaz éppen csak lemaradtak a felsőház küzdelmeiről. Ezt a mérkőzést is sikerült megnyernünk, bár az ellenfelünk jóval nagyobb és erősebb lányokból állt, de sok futással és nagyszerű védekezéssel, sikerült 23:8 megnyerni, ezt a mérkőzést is. Lányaim, teljesen megérdemelten nyertek mind a két mérkőzésen.
Nagy örömömre, látványosan jobb volt a kondíciónk, mint ellenfeleinknek, elsősorban ennek köszönhető a győzelem. Ebben a korosztályban, nekünk a legfiatalabb a csapatunk, így birkózásban, test-test elleni küzdelemben nem nyernénk a nagylányok ellen. Szerencsére okos és gyors lányok alkotják a csapatomat, akik ezt elég gyorsan felismerték. A felállt védelem ellen még van mit gyakorolnunk, de 2 hónap szünet után, nem lehetek elégedetlen a hozzáállással.
Gratulálok a lányoknak!
Hajrá Farkasvár!
A csapat tagjai: Perczel Jázmin, Czifrik Virág, Csák Luca, Oszlánszki Lili, Nagy Liza, Nagy Kitti, Mellák Dorka, Lévai Lili, Kiss Lilla, Czifrik Sára, Kanyó Dóra, Décsei Krisztina, Csöndör Nóra, Décsei Dorina, Éles Eszter.
Eredmények:
Alsónémedi SE- Farkasvár DSE 7-34
Gólszerzők: Czifrik Sára (5), Csák Luca (5), Czifrik Virág (5), Décsei Krisztina (5), Kanyó Dóra (1), Lévai Lili (4), Mellák Dorka (2), Nagy Kitti (3), Nagy Liza (1), Oszlánszki Lili (1), Perczel Jázmin (2).
Farkasvár DSE- Abonyi KC 23-8
Gólszerzők: Czifrik Sára (3), Csák Luca (3), Czifrik Virág (3), Décsei Krisztina (3), Kanyó Dóra (1), Kiss Lilla (2), Lévai Lili (3), Nagy Kitti (2), Nagy Liza (1), Perczel Jázmin (2).
Vezetőedző: Jónás Judit