Óriási csaták Vecsésen az U13-as lányoknál

A hétvégén az U13 csapatunk Vecsésen játszott.

Kalandos indulás után, az első mérkőzésen Budaörs lányaival találkoztunk, ahol egy igazán változatos, izgalmas mérkőzésen sikerült 1 góllal nyernünk.

A második mérkőzésen a hazaiak ellen játszottunk,  egy kemény, hibákkal teli mérkőzést, ahol a Vecsési lányok bizonyultak jobbnak, szerencsésebbeknek.

Összességében nagyon elégedett vagyok a lányok mai hozzá állásának, hiszen mind a két mérkőzésen a hibák ellenére, mentek és küzdöttek.

A Budaörs elleni győzelem, pontosabban az, ahogy nyertünk, nagyon szép reményekre ad okot. Hiszen egy nagyon változatos, küzdelmes mérkőzésen, igazi csapatként arattunk győzelmet. Amit a meccs lefújásának pillanata, hűen tükröz,  mindenki egymás nyakában, mosolyogva, öröm táncot járva! Az ilyen pillanatokért éri meg dolgozni, amikor látod a lányok arcán a boldogságot.

Reméljük sok ilyen pillanatunk lesz!

Hajrá Farkasvár!

A csapat tagjai: Lévai Lili, Czifrik Virág, Czifrik Sára, Csák Luca, Csöndör Nóra, Nagy Kitti, Mellák Dorka, Kiss Lilla, Oszlánszki Lili, Décsei Krisztina, Kanyó Dóra, Décsei Dorina, Nagy Liza, Perczel Jázmin, Sőregi Zsófia, Farkas Boróka.

Budaörs Handball- Farkasvár DSE           13-14  

Gólszerzők: Lévai Lili (1), Czifrik Virág (3), Czifrik Sára (2), Kiss Lilla (2), Nagy Kitti (5), Perczel Jázmin (1).

Farkasvár DSE- Vecsési SE                       19-24

Gólszerzők: Czifrik Virág (2), Décsei Krisztina (2), Kiss Lilla (1), Czifrik Sára (1), Mellák Dorka (1), Nagy Kitti (9), Sőregi Zsófia (3).

Vezetőedző: Jónás Judit