Nyáron sem állt meg az élet az egyesület háza táján- Szlovéniában jártak csapataink

22 játékossal, 3 csapattal vettünk részt az idei Eurofest kézilabda tornán Szlovéniában, Koperban.

Az U9-es csapatunk korosztály hiányában az U10-esek közt indult, ahol sajnos minden mérkőzésén vereséget szenvedett, de egyáltalán nem kellett szégyenkeznie. Minden mérkőzésen helyt álltak, és napról napra egyre bátrabban játszottak.

Az U10-es csapatunknak nem volt szerencséje a sorsolásnál, hiszen első két mérkőzését a csoport legerősebb csapati ellen játszották. Az első nap mérkőzésütközés is volt az U11-es csapattal, így sajnos nem volt esélyünk tajvani ellenfelünkkel szemben, míg a második nap a későbbi döntős horvát csapat ellen döntetlent játszottunk. Hiába játszottunk innentől kezdve szinte hiba nélkül, az első két mérkőzés eredményének köszönhetően csupán az 5. helyet sikerült megszereznünk.

Az U11-es csapatban 3 CYEB-Budakalászos játékossal kiegészülve szerepelt az U10-es csapatunk. Itt is a kezdeti nehézségek után a 3. mérkőzéstől szárnyra kaptunk, és csupán az utolsó mérkőzésen elszenvedett 1 gólos vereség csúfított a menetelésen. Végül a 6. hely környékén zártunk.

Mind a szervezésről, a szállásról, az utazásról, csupán jókat mondhatunk, a gyerekek rengeteg élménnyel, új barátságokkal gazdagodtak. Szeretnének jövőre is részt venni valami hasonló rendezvényen.

Szádeczky- Kardoss Csaba