Február 19-én játszotta az U8-as csapat az első meccseit a bajnokságban. Sajnos betegség miatt többen nem tudtak részt venni a mérkőzéseken és a jelen lévők közül is többen küzdöttek vele. Ennek ellenére 2 remek meccset vívtak a fiúk.
Elsőre a Budakalásszal játszottunk, akik végig szoros emberfogást alkalmaztak ellenünk, de a csapat remekül alkalmazkodott hozzá. Sok mozgással és jó helyzetfelismerésekkel így is sok helyzetet ki tudott alakítani magának. Még a kevesebbet gyakorolt védekezésben is sikerült előre lépnünk (habár ezen a téren még sok a teendőnk). Összességében egy jó ellenfél ellen jól játszva nyert a csapat!
Budakalász – Farkasvár DSE: 7 – 13 (2:6)
A csapat tagjai: Misius Ákos (kapus), Bakó Zétény (6), Szaka Milán (5), Hajdu Máté (1), Gyenes Ádám (1), Fonódi Dezső
A második meccsünkön a csömöri csapat ellen léptünk pályára. Ahol rengeteg labdaszerzéssel akadályoztuk meg az ellenfelet, hogy helyzetbe kerüljön és ha mégis lőni tudtak kapusunk remekül védett. Támadásban pedig mindenki kibontakozhatott, külön öröm, hogy minden mezőnyjátékosnak sikerült a gólszerzés.
Farkasvár DSE – Csömör: 19 – 3 (7:2)
A csapat tagjai: Misius Ákos (kapus), Bakó Zétény (2), Szaka Milán (8), Hajdu Máté (4), Fonódi Dezső (4), Gyenes Ádám (1)