Vecsésen játszottuk a második fordulót az U10-es csapatunkkal. Az eddigi mérkőzések alapján két nehéz mérkőzésre számítottunk. Ez így is lett.
Mindkét mérkőzésen sok bosszantó hibával játszottunk. Sajnos alap technikai hibáink voltak, amiket a mi szintünkön már nem kéne elkövetnünk. Mind e mellett nagyon szép dolgokat is mutattunk, így bebizonyítottuk, hogy tudunk kézilabdázni. Mindkét mérkőzésen egyértelműen a küzdésünkkel illetve a győzni akarásunkkal sikerült magunk javára fordítani a mérkőzést.
Meccsek után megdicsértem a fiúkat, főleg a küzdeni tudásért, illetve szép megoldásokért. Illetve örültem, hogy gyenge játékkal is nyerni tudtunk, ez mindenképp jó a jövőre nézve. Viszont, ha a technikai hibáinkat lecsökkentjük, nem kell annyira izgulnunk a mérkőzések végén.
Gratulálok a fiúknak! Hajrá Farkasvár!
Csapat tagjai: Tóth Soma, Rékási Roland, Vrhovina Benjámin, Kovács Boldizsár, Grósz Bence, Hajdu Máté, Andruskó Gergely, Merész Gellért, Szaka Milán, Kecskés Dávid, Stygár-Joó János, Scheffler Soma.
Eredmények:
Farkasvár DSE-Váci KSE 12:10 (6:7)
Gólszerzők: Kovács Boldizsár 4, Rékási Roland 3, Vrhovina Benjámin, Tóth Soma 2-2, Merész Gellért 1.
Pilisvörösvári KSK-Farkasvár DSE 10:12 (4:4)
Gólszerzők: Rékási Roland, Kovács Boldizsár, Vrhovina Benjámin 3-3, Tóth Soma, Merész Gellért, Scheffler Soma 1-1.