Jónás Judit vezetőedző értékelése a vasárnapi U13-as bajnoki fordulóról

Az U13 csapatunk múlt vasárnap Budaörsön folytatta szereplését a bajnokságban. Az Érd csapatával kezdtünk, ahol ellenfelünk felőrölt minket egy izgalmas és változatos első félidő után és megérdemelten nyert.

A második mérkőzést a Szigetszentmiklós csapatával játszottuk. Az első félidőt a sok hiba jellemezte, mind a két oldalon.

A második félidőben egy feljavult védekezéssel sikerült a mérkőzést a mi javunkra fordítani.

Nehéz a mai napról barmit is mondani.  Én úgy éreztem, hogy kicsit nagyobb koncentrációval, szorosabb mérkőzést játszhattunk volna az Érdi csapattal. A második mérkőzésen még mindig sok volt a hiba, viszont az akaratra nem lehetett panasz.

Úgy gondolom, jó úton járunk, hiszen egy nálunk idősebb korcsoportban, partiban tudunk lenni mindenkivel 30 percig. A helyzeteink megvannak, dolgozunk a befejezések biztosabbá tételen,  és azon, hogy ez az időszak kitartson 40 percig.

Hajrá Farkasvár!

Csapat tagjai: Kanyó Dóra,  Csák Luca, Czifrik Sára,  Nagy Kitti, Czifrik Virág,  Mellák Dorka,  Lévai Lili, Décsei Dorina,  Oszlánszki Lili, Nagy Liza, Kiss Lilla, Csöndör Nóra.

Eredmények: 

Farkasvár DSE-  Érd                                                15-26

Gólszerzők: Lévai Lili (3), Czifrik Virág (2), Czifrik Sára (3), Nagy Kitt (7).

Szigetszentmiklós NKSE- Farkasvár DSE             12-20

Gólszerzők: Kanyó Dóra (1), Czifrik Virág (6), Csák Luca (1), Décsei Krisztina (2), Kiss Lilla (1), Czifrik Sára (4), Nagy Kitti (3), Nagy Liza (2).

Vezetőedző: Jónás Judit