Felemás eredmény az U13-as lányoknál- Jónás Judit vezetőedző értékelése

A hétvégén az U13 bajnokság 2. fordulóját Százhalombattán rendezték meg. 

Első mérkőzésünket 12 órakor ebédidőben az Érd csapatával játszottuk. Sajnos a mérkőzés eleje nem sikerült túl jól, bent ragadtunk az öltözőben, így ellenfelünk ellépett tőlünk 8:3-ra. A sorcsere  segített, a félidőben 1 gólos hátránnyal fordultunk, amiben mint később kiderült el is fáradtunk fejben. Sokat hibáztunk, amit ellenfelünk azonnal kihasznált és megérdemelten nyert ellenünk.

A második  mérkőzésen a hazai csapattal játszottunk.  Az első mérkőzésen elkövetett hibákat javítani tudtuk és elsősorban a jó védekezésünknek köszönhetően megnyertük 2 góllal.

A mai napon lányaim, mind a két arcukat megmutatták.  Nekem a második jobban tetszett. Nem játszottunk a mai napon jól,  viszont a második mérkőzésen mindenki nagyon szeretett volna nyerni, ennek megfelelően, csúsztak-másztak a pályán!  Igyekszünk a hibáinkat kijavítani és felvenni az idősebbek ritmusát.

Eredmények

Érd – Farkasvár DSE (27-17)

A csapat tagjai: Berényi Zoé (2), Kanyó Dóra (1), Czifrik Virág (2), Csák Luca (1), Csöndör Nóra, Décsei Krisztina (3), Kiss Lilla (3), Lévai Lili (1), Mellák Dorka, Nagy Kitti (4), Nagy Liza, Oszlánszki Lili, Sőregi Zsófia.

SZHB. VUK SE- Farkasvár DSE (19-21)

A csapat tagjai: Berényi Zoé (1), Kanyó Dóra (3), Czifrik Virág (3), Csák Luca (1), Csöndör Nóra, Décsei Krisztina (5), Kiss Lilla (1), Lévai Lili (1), Mellák Dorka (2), Nagy Kitti (2), Nagy Liza, Oszlánszki Lili, Sőregi Zsófia (2).

Vezetőedző: Jónás Judit