“Most hétvégén Szentendrén a csodálatos Ferences Gimnázium Sportcsarnokában léphettünk pályára a Pilisvörösvár, majd a Squadra Buda ellen. Az első mérkőzésünk kicsit akadozva indult, de ezen viszonylag hamar sikerült túllépnünk és lendületes, magabiztos játékkal, sikerrel zártuk a mérkőzést. Második összecsapásunkon a Squadra Budával nézhettünk farkasszemet. Örömmel láttuk, hogy ellenfelünk keretében újabb kézilabdázni vágyó fiatalok mutatkoztak be! Ezen a párharcon sikerült folytatnunk a lendületes, ötletes játékot, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon örültem, hogy az edzésen gyakorolt elemeket ügyesen alkalmazták a fiúk élesben is. Így tovább! Következő megmérettetésünk április 2-án Kistarcsán lesz az U10-esekkel.” – nyilatkozta Cseh Balázs, vezetőedző.
Várunk mindenkit szeretettel! Hajrá Farkasvár!