U12-es lány csapatunk ismét mindkét mérkőzésén győzött

Az U12-es lány csapatunk március 4-én Dunakeszin játszotta a tavaszi szezon második fordulóját.
Az első mérkőzésünket Salgótarján ellen játszottuk, akikkel már az előző fordulóban is összecsaptunk. Akkor megleptek minket a hatékony támadójátékukkal, így most készültünk erre és az első pillanattól kezdve határozottabban védekeztünk. Jól kezdtük a mérkőzést támadásban is, így rögtön az elején a kezünkbe vettük az irányítást, amit a mérkőzés lefújásáig meg is tartottunk, így győzelmet arattunk. Labdaszerzéseink, lerohanásaink nagy százalékban sikeresek voltak, tudtuk használni szélsőinket és beállóinkat is. A védekezésben tanulnunk kell még, hogy jobban besegítsenek egymásnak a játékosok.
Farkasvár DSE – Salgótarjáni SKC 26-15 (13-9)
A második mérkőzésen Csömör csapatával játszottunk, akik még technikailag és taktikailag is el vannak maradva tőlünk, így egy elég “sima”, labdaszerzésekkel és lerohanásokkal teli mérkőzést játszottunk velük. Nagyarányú győzelmet arattunk.
Farkasvár DSE – Csömör KSK 36-10 (17-3)
Szép volt lányok! Hajrá Farkasvár!
Csapat: Bús Boglárka (kapus) – Berta Bejke, Cservenka Emma, Gyulai-Gaál Zsuzsa, Havadtői Zselyke, Hödör Anna, Pálfi Zorka, Stringovics Emese, Török Anna, Varga-Bozsai Fruzsina, Varga-Bozsai Regina
Hajduné Hegyi Tímea, vezetőedző