Március 19-én, vasárnap Martonvásárra utazott két U10-es fiú csapatunk, Cseh Balázs kíséretével.

Szádeczky -Kardoss Csaba csapatával az első mérkőzésen szoros meccset játszottunk. A kisfiúk számára és számomra is teljesen szokatlan volt hogy én beszélek az oldalvonal mellől nekik. A második mérkőzésen azonban ezen sikerült felül kerekednünk és sok labdaszerzéssel győzedelmeskedni tudtunk. – nyilatkozta Cseh Balázs, edző.
A másik U10-es csapatunk, akik Martonvásáron játszott múlt vasárnap mindkét meccsét megnyerte.
Az első mérkőzésen szoros küzdelemben nyertünk. A második mérkőzésen kitartóan dolgoztak a fiúk és ez is meghozta az eredményét. Hétről hétre egyre bátrabbak és egyre több mindent mernek megcsinálni azokból, amiket edzéseken tanulnak. – nyilatkozta Cseh Balázs Balu Cseh , a csapat vezetőedzője.