Kemény, izgalmas mérkőzések az U10-es fiúknál

Tökölön kezdte meg a rájátszást az U10-es csapatunk. Erre a fordulóra eddig veretlenül érkeztünk, így tudtuk, hogy a többi csoportból is a legerősebb gárdákkal találkozunk majd.

Az első mérkőzésen a szintén veretlen Dabas ellen küzdöttünk, ahol végig kiélezett mérkőzést vívtunk. A védekezésünk, és a kapusteljesítményünk egészen jó volt. Sokszor jól segítettek a srácok egymásnak, így sikerült megakadályozni az ellenfeleket a gólszerzésben.  Természetesen voltak hibák is, de a küzdésre, hajtásra nem lehetett panasz. Támadásban jobban akadozott a gépezet, de így is sikerült egy nagyon jó mérkőzésen döntetlent elérnünk.

A második mérkőzésen a Ráckeve csapata ellen játszottunk, ahol érthetetlen módon belealudtunk a mérkőzésbe. Az öltözőben megbeszéltekből nem sokat mutattunk, így sajnos jelentős hátrányba kerültünk. Hiába javultunk a második félidőre, sajnos ez kevés volt az egyenlítéshez. Ezen a mérkőzésen nem a vereség ténye, hanem a mutatott játék volt elszomorító. Az első mérkőzésen remekül küzdöttünk, ez nagyon hiányzott a második meccsről.

Gratulálok a fiúknak! Hajrá Farkasvár!

Csapat tagjai: Andruskó Gergely, Bakó Zétény, Conzadori Chicco, Grósz Bence, Hajdu Máté, Kecskés Dávid, Kovács Boldizsár, Merész Gellért, Rékási Roland, Scheffler Soma, Stygár-Joó János, Szaka Milán, Tóth Soma, Vrhovina Benjámin

Eredmények:

Dabas KC-Farkasvár DSE 12:12 (6:7)

Gólszerzők: Tóth Soma 3, Kovács Boldizsár, Rékási Roland, Vrhovina Benjámin 2-2, Bakó Zétény, Merész Gellért, Stygár-Joó János 1-1

Ráckeve VKSK-Farkasvár DSE 14:8 (7:3)

Gólszerzők: Rékási Roland, Stygár-Joó János 2-2, Kecskés Dávid, Kovács Boldizsár, Merész Gellért, Vrhovina Benjámin 1-1,

Vezetőedző: Szádeczky-Kardoss Csaba