5 mérkőzést vívtunk az U10-es csapatunkkal a Ferenczy Kupán, ahol 16 csapat nevezett a korosztályunkba.
Elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk, aminek a mélypontja a legelső mérkőzésen volt, ahol a szezon legrosszabb játékát produkálva 1 gólos vereséget szenvedtünk a Csepel ellen, a pénteki napon.
Szombatra sikerült összekapni magunkat, így nagyon jó játékkal, hatalmas harci kedvvel (ez hiányzott leginkább pénteken) legyűrtük a Pilisvörösvár csapatát. Ezután a jóval erősebb Debrecen ellen játszottunk, ahol szintén helyt álltunk, de nem voltunk egy súlycsoportban. Így végül a csoport 2. helyén jutottunk tovább a helyosztó mérkőzésekre, ahol az 5-8. helyért küzdhettünk vasárnap.
Az első mérkőzésen a velünk közel egy szinten lévő BVSC ellen játszottunk, ahol sajnos sok volt a hibánk. A küzdéssel, hozzáállással nem volt gond, de ennyi hibát nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen szoros mérkőzésen, így ismét egy gólos vereséget szenvedtünk. Az utolsó mérkőzésen a Tata ellen játszottunk, aki nagyjából a Debrecen szintjét képviselte. Szépen küzdöttünk, de nem sok esélyünk volt a győzelemre.
Végül a 8. helyen zártunk. Látva a többi csapatot, ez viszonylag reális eredmény. A csoportbeosztás nem volt túl igazságos, mi a jóval könnyebb ágra kerültünk, így lehetett, hogy egy Tata erősségű csapattal játszottunk a 7. helyért.
A pénteki nap egy rejtély volt számomra, ilyen gyengén, enerváltan még sose láttam játszani a fiúkat, és még így is volt esélyünk a győzelemre. A többi mérkőzésen leginkább a BVSC elleni mérkőzést sajnálom, mert nagy lehetőséget szalasztottunk el, csak túl sokat hibáztunk. A két nagyobb vereségből meg tanulnunk kell, hogy ebben a korosztályban így is lehet kézilabdázni!
Összességében nagyon jó volt, hogy részt vettünk a tornán, több ilyen mérkőzésre lenne szükségünk!
Csapat tagjai: Andruskó Gergely, Bakó Zétény, Conzadori Chicco, Grósz Bence, Kecskés Dávid, Kovács Boldizsár, Merész Gellért, Rékási Roland, Scheffler Soma, Stygár-Joó János, Tóth Soma, Vrhovina Benjámin.
Vezetőedző: Szádeczky-Kardoss Csaba