U9-es lányaink Vácra látogattak a téli szünet előtt

Az U9-es kisiskolás bajnokság 3. fordulójára ismét Vácra utaztunk. Két mérkőzés várt a lányokra, úgy, hogy 2 játékossal kevesebben voltunk az első meccsen és 1 lánnyal kevesebben a 2. meccsen.

Az első mérkőzésen a fizikálisan nagy fölényben lévő ceglédi csapatot kaptuk, akik most kerültek ebbe a csoportba. Az első félidőben meg is illetődtek a lányok és a szoros emberfogáson megint nem sikerült felülkerekednünk, így 1-1-es állással zártuk az első 15 percet. A szünetben felelevenítettem az edzéseken tanultakat és a második félidőben időnként alkalmazni is tudtuk a cseleket, pattintott átadásokat, valamint a gyors támadásokat és szélső befutásokat. S ezzel sikerült felülkerekednünk ezen a védekezés formán és 5:1 -es győzelmet arattunk. Kapusteljesítményünk kiemelkedő volt.

Ceglédi KCSE – Farkasvár DSE

1-5 (1-1)

A második mérkőzésünket a DKA I.-es csapatával játszottuk és már az 1. félidőben nagy előnyre tettünk szert, hiszen 11-1-re vezettünk. Ezen a mérkőzésen már ki tudtak bontakozni a lányok és szépen játszottak. Persze akadtak technikai hibák, rossz passzok, de igyekeztem azokat a lányokat is sokat pályán tartani, akiknek a lábában még kevesebb a mérkőzés.

Farkasvár DSE – Dunakanyar Kézilabda Akadémia I.

14-5 (11-1)

Összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Most pihenünk és januártól dolgozunk tovább!

Csapat tagjai: Holpert Enikő, Dombai Emília, Székács Laura, Poják Zsófia, Turnheim Alexandra, Stringovics Dorottya, Léránt Anna, Göllner Sára, Nagy Laura Luca.

Vezetőedző: Hajduné Hegyi Tímea