Az U11-es lánycsapatunk Vácon lépett pályára az év utolsó megmérettetésén

December 17.-én vasárnap az U11-es csapat Vácon játszotta mérkőzéseit. Sok kislánynak ez volt az első hivatalos meccse, így nagy izgalmakkal várták már ezt a napot, ami szerencsére remekül sikerült.
Az első meccset a DKA II-vel játszottuk és remekül kezdtünk. Hamar elhúztunk az ellenfelünktől és a félidő második felében tovább növeltük az előnyünket így már a félidőben eldőlt a mérkőzés. Talán ennek tudatában is a második félidőben már kevésbé játszottunk jól és sok hiba jellemezte a játékunkat. Lassan játszottunk sok pontatlan passzal, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben.
A következő meccsen a Göd csapatával játszottunk. A mérkőzés előtt felhívtam a lányok figyelmét, hogy milyen hibákat kellene kijavítani és örömmel láttam, hogy sikerült. Egy jó mérkőzésen remek védekezés mellett sikerült magabiztosan nyerni, ahol sokan kipróbálhatták magukat más-más szerepkörben is.
Összességében csak dicsértem a lányokat a két meccs után, főleg a második tükrében. Nagyszerűen sikerült zárnunk a 2017-es évet.

A csapat tagjai: Köck Réka, Nagy Liliána, Takács-Borók Gréti, Takács-Borók Dorka, Andruskó Csenge, Andruskó Dóra, Hersics Dóra, Nagy Réka, Szöllősi Lili, Rényi-Vámos Vanda, Abai-Győrik Luca, Bedő-Kishalmi Csenge, Mitró Luca, Csíkszentmihályi Lenke.

Eredmények:

Farkasvár DSE- DKA II.              20-3

Gödi SE- Farkasvár DSE           10-15