Az U13 csapatunk múlt vasárnap Budaörsön folytatta szereplését a bajnokságban. Az Érd csapatával kezdtünk, ahol ellenfelünk felőrölt minket egy izgalmas és változatos első félidő után és megérdemelten nyert.
A második mérkőzést a Szigetszentmiklós csapatával játszottuk. Az első félidőt a sok hiba jellemezte, mind a két oldalon.
A második félidőben egy feljavult védekezéssel sikerült a mérkőzést a mi javunkra fordítani.
Nehéz a mai napról barmit is mondani. Én úgy éreztem, hogy kicsit nagyobb koncentrációval, szorosabb mérkőzést játszhattunk volna az Érdi csapattal. A második mérkőzésen még mindig sok volt a hiba, viszont az akaratra nem lehetett panasz.
Úgy gondolom, jó úton járunk, hiszen egy nálunk idősebb korcsoportban, partiban tudunk lenni mindenkivel 30 percig. A helyzeteink megvannak, dolgozunk a befejezések biztosabbá tételen, és azon, hogy ez az időszak kitartson 40 percig.
Hajrá Farkasvár!
Csapat tagjai: Kanyó Dóra, Csák Luca, Czifrik Sára, Nagy Kitti, Czifrik Virág, Mellák Dorka, Lévai Lili, Décsei Dorina, Oszlánszki Lili, Nagy Liza, Kiss Lilla, Csöndör Nóra.
Eredmények:
Farkasvár DSE- Érd 15-26
Gólszerzők: Lévai Lili (3), Czifrik Virág (2), Czifrik Sára (3), Nagy Kitt (7).
Szigetszentmiklós NKSE- Farkasvár DSE 12-20
Gólszerzők: Kanyó Dóra (1), Czifrik Virág (6), Csák Luca (1), Décsei Krisztina (2), Kiss Lilla (1), Czifrik Sára (4), Nagy Kitti (3), Nagy Liza (2).
Vezetőedző: Jónás Judit