Az U9-es lányok szombaton délután Pencen debütáltak a kisiskolás bajnokságban.
Az elmúlt 2 évben ugyan a Sulikézi fesztiválon már szerepeltek és tornákon is részt vettek, de életünkben először léptünk pályára hazai bajnokságban. Ezért érthető volt az izgalom részükről, részemről és a szülők részéről is 😊 Ráadásul az eddigiekhez képest nagyobb pályán 5+1-es felállásban játszottunk.
Az első mérkőzést a Dunakanyar Kézilabda Akadémia I.-es csapatával vívtuk. A Farkasváros lányok magabiztos játékkal, végig kézben tartva a meccset, időnként szép és látványos elemeket bemutatva győzelmet arattak. Kapusunk remekül védett és minden lányt a pályára küldve lelkesen okosan és türelmesen kézilabdázott. Óriási volt az öröm is a lefújást követően!
A második mérkőzésen a Váci NKSE csapata ellen küzdhettünk meg. Az első félidőben folytattuk az előző mérkőzésen bevált játékot, ugyan kicsit pontatlanabb befejezésekkel, mivel az ellenfél kapujában egy magasabb erősebb lány állt. A félidőben 3 góllal vezettünk. A második félidőben viszont az ellenfél taktikát váltott és szorosabb emberfogással védekeztek, ami hatékonyan működött számukra – hiszen fizikálisan erősebbek voltak – és az ebből szerzett labdákból gólokat tudtak lőni. Ehhez a védekezéshez a lányok nem nagyon tudtak alkalmazkodni és gól nélkül fejeztük be a félidőt, viszont a 3 gólos előnyünknek köszönhetően így is döntetlent játszottunk.
Azon leszünk a lányokkal, hogy erre a védekezésre is megfelelően tudjunk reagálni!
Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rátok lányok!
Hajrá Farkasvár!
Csapat tagjai: Holpert Enikő, Székács Laura, Dombai Emília, Poják Zsófia, Göllner Sára, Nagy Laura Luca, Stringovics Dorottya, Léránt Anna, Korcsog Kamilla.
Eredmények:
Farkasvár DSE – DKA I. 13-4
Gólszerzők: Korcsog Kamilla 6, Holpert Enikő 2, Stringovics Dorka 1, Göllner Sára 1, Dombai Emília 3.
Váci NKSE – Farkasvár DSE 4-4
Gólszerzők: Korcsog Kamilla 3, Holpert Enikő 1.
Vezetőedző: Hajduné Hegyi Tímea