Az alapszakasz utolsó fordulóján Törökbálintra látogatott U13-as csapatunk

Az U13 csapatunk ma Törökbálintra látogatott az alapszakasz utolsó fordulójára.

Délelőtt a Százhalombattai csapattal játszott, ahol picit álmos mérkőzésen sikerült a 2 pontot begyűjteni. Kora délután a Budai Farkasok csapatával játszottunk, ahol remek védekezéssel sikerült nyernünk.

Csapatom a mai napon kiválóan teljesített. A reggeli mérkőzés picit álmosra sikeredett,  ahol sok hibával játszottunk. A győzelmet a jobb kondíciónknak köszönhetjük. Az öltözőben átbeszéltük a dolgokat, hogy miben kell javulnunk a második mérkőzésre.

Időközben eldőlt, hogy a mérkőzésnek a továbbjutás szempontjából nincs jelentősége, hiszen a Budaörs meglepetésre kikapott a Vecsés csapatától, tehát mi nem végezhettünk 4. helynél előrébb. Azt kértem a lányoktól, hogy tegyenek meg mindent a győzelemért, hogy büszkék lehessenek magukra.

A második mérkőzés még számomra is lenyűgöző volt. A Budai Farkasok egy kifejezetten jó csapat,  amit ma a lányok elfeledtettek a nézőkkel. Kiváló védekezésből gyors gólokat lőttünk, félidőre már +10 nekünk az eredmény. A második félidőben ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nagyon jó volt nézni a hajtós kis csapatomat, ahol nem számított kicsi vagy nagy van a pályán, annyira küzdöttek. Az alapszakaszt 4. helyen zártuk,  ami szerintem reális eredmény. Kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna. De úgy gondolom,  ez az időszak kiváló tanulás volt nekünk.  Egyet bebizonyítottunk, elsősorban magunknak, bárkit képesek vagyunk megverni megfelelő koncentrációval.

Hajrá Farkasvár!

A csapat tagjai: Nagy Kitti, Nagy Liza, Csák Luca, Oszlánszki Lili, Czifrik Virág, Czifrik Sára, Csöndör Nóra, Mellák Dorka, Lévai Lili, Décsei Dorina, Kiss Lilla, Décsei Krisztina, Kanyó Dóra, Sőregi Zsófia.

Eredmények:

                        Farkasvár DSE- Százhalombattai VUK SE                 21-18  

                       Farkasvár DSE- Budai Farkasok NKFT                      30-15

Vezetőedző: Jónás Judit