December 11-én Komáromban voltunk Lányainkkal, ahol Tatabánya két csapata ellen játszottunk. Szokásunkhoz híven, az első meccs első félidejében ismerkedtünk a helyzettel: a pályával, az ellenféllel és a meccsszituációval… A második félidőre összekaptuk magunkat és sok labdaszerzéssel- indulással, majd ziccerből szerzett gólokkal uralhattuk a mérkőzét. A második meccsünk kicsit szorosabbnak ígérkezett és aztán azzá is vált, nem jöttek össze a helyzetek úgy, ahogy az szerettük volna. A kapuig eljutunk, de a labda helyezése még továbbra sem erősségünk. Összességében sokkal lendületesebbek voltak a Lányok mint eddig bármikor, így mindkét meccsen egy pörgős játékot láthattunk. – nyilatkozta Vizi Judit, vezetőedző.