Az U11-es lányok március 6-án Tatabányára utaztak a Földi Imre Sportcsarnokba az 5. fordulóra. Korai volt az indulás, hiszen az első mérkőzést 9 órakor mi játszottuk a Tatabányai SC volt az ellenfelünk, akiket sikerült legyőzni. (nincs hivatalos eredmény számítás)
A második mérkőzésre rögtön az első után került sor, mivel összesen három csapat jelent meg a fordulón, ezért kénytelenek voltunk duplázni. Sajnos ez a rövid kis szünet nem volt elég a lányoknak a pihenésre, látszott a mérkőzés végére, hogy elfáradtak nagyon, így a Dorogi AC Tarjántól 5 gólos vereséget szenvedtünk.
(a lányok számításai szerint 25-20)
Ennek ellenére természetesen nagy dicséret érdemli a lányokat, hiszen összeszedetten, egyre ügyesebben és bátrabban játszanak. Az irányító-beálló kapcsolata rendkívül jól működik, az ellenfeleink sem találtak megoldást rá.
Vezetőedző: Hajduné Hegyi Tímea
Hajrá lányok! Hajrá Farkasvár!