“Hosszú és kacskaringós úton másodszor is Tarjánba mentünk fiú U9-es csapatunkkal bajnoki mérkőzésre.
A négy meccsből az elsőn egy tapasztalatlanabb csapatot kaptunk ellenfélnek, akiken átgázoltunk. Szépen védekeztünk, és amit kapura lőttünk, az majdnem mind gól is lett.
Sajnos ez nagy mellényt adott nekünk, így a második meccsen, mikor hozzánk hasonló képességű csapatot kaptunk, nehezen léptünk vissza a valóságba…
Szerencsére a második félidőre összekapták magukat a fiúk és szép védekezés mellett a gólok is megérkeztek.
Harmadik, negyedik meccsünkön is szép egyéni teljesítményeket láttam, az emberfogásos védekezés már nagyon jól ment, rengeteg gólt dobtak a fiúk, bár még mindig van gyermek, aki, ha megkapja a labdát nem mer elindulni, leblokkol. Ez a drukk remélem a későbbiekben majd elmúlik, mert otthon az edzéseken nem szokott probléma lenni.
Összességében nagyon ügyesek voltak a fiúk, büszke voltam rájuk, számításaik szerint mindig nyertünk és szerintem ez a lényeg! “. – Sergő Virág, vezetőedző