Vizi Judit edzőnk U9-es lány csapata lendületesen lépett ma pályára a tarjáni Sportcsarnokban.
“Nyolc fős csapatunkból négy leányzó már az U10-es bandát is erősíti, így nekik a kis pálya most egy könnyű terepnek bizonyult. Magabiztosságuk erőt adott a többieknek is, azoknak a lányoknak, akik versenyen még nem mérettették meg magukat ezelőtt, így pont az történt amit kértem a lányoktól: önfeledten játszottak és boldogan hagyták el a pályát. Első meccsünket Dorog, a másodikat Tatabánya ellen játszottunk, mind a két mérkőzést- számításaink szerint- győzelemmel zártunk. Így tovább! “
Hajrá Farkasvár!