“Az U12-es lányok a hétvégén már a tavaszi szezon második fordulójára készülnek Dunakeszire.
Az első fordulón Gödön léptek pályára, ahol mindkét mérkőzést sikerült megnyerniük.
Az első összecsapás alkalmával az ÓKSI csapata ellen mondhatni sima győzelmet arattunk. A lányok nagyon keményen védekezve állították meg az ellenfél kapura töréseit és a támadásaink is hatékonyan működtek. Szépen használtuk szélsőinket és a beállóinkat egyaránt.
A második mérkőzést Salgótarján ellen játszottuk, akik az elején megleptek minket és 4:0-ás rohammal indítottak. Szép lassan “magunkhoz térve” azonban felzárkóztunk és a félidőre három gólos előnnyel mentünk. A második félidőben sikerült higgadtan játszani és növelni az előnyünket, ami kitartott a végéig, ahol már kicsit fáradtan kézilabdáztak a lányok.
Gratulálok a csapatomnak! “
Hajduné Hegyi Tímea, vezetőedző
Óbudai KSE SE – Farkasvár DSE
18-29 (10-14)
Salgótarjáni SKC – Farkasvár DSE
24-28 (11-14)
Csapat: Bús Boglárka-kapus, Berta Bejke, Cservenka Emma, Gyulai-Gaál Zsuzsa, Havadtői Zselyke, Hödör Anna, Pálfi Zorka, Sándor Lili, Török Anna, Varga-Bozsai Fruzsina, Varga-Bozsai Regina