U12-es lány csapatunk másfél hónap kihagyás után játszott újra mérkőzést, ugyanis a második forduló nagy bánatunkra elmaradt, amiről aznap értesültünk csak.
A lányok nagyon várták már, hogy újra pályára léphessenek, ezért nagy várakozással utaztunk Balassagyarmatra november 26-án.
Az első mérkőzést a Göd csapatával játszottuk, ahol az első félidei kissé megilletődött játék után a második félidőre megérkeztek a lányok. A szünetben még egy gólos előnyünket a második játékrészben hét gólra is tudtuk növelni a gyors, dinamikus és pontos játékunkkal, így végül győzelmet arattunk.
Gödi SE – Farkasvár DSE 20-25 (9-10)
A második mérkőzés már keményebb diónak ígérkezett, ugyanis az általunk jól ismert ÓKSI csapatával játszottunk. A két csapat már rengeteget edzőmeccsezett egymással, így nem volt számunkra kérdés, hogy mikre vagy kikre kell összpontosítani az ellenfélből. Az első félidőben rengeteget hibáztunk, a kapuralövéseink rendre kapufára vagy a kapus kezéhez mentek, de szerencsére a védekezésünk jól működött. A második félidőben a kapuból kijőve pályára lépett az ellenfél leggólerősebb játékosa, aki az első percekben “állva hagyta védőinket”, így a gólkülönbség csak nőtt a két csapat között az ő javukra. Mi azonban nem csüggedtünk, hanem folyamatos biztatás mellett a lányok az utolsó erejükig küzdve felzárkóztak és sikerült átvennünk a vezetést, amit a mérkőzés végéig meg tudtunk tartani. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hatalmas szívük van! Természetesen az örömtánc sem maradhatott el! Hajrá Farkasvár!
Farkasvár DSE – ÓKSI SE 21-19 (7-8)
A csapat tagjai: Berta Bejke, Bús Boglárka, Cservenka Emma, Gyulai-Gaál Zsuzsa, Havadtői Zselyke, Hödör Anna, Pálfi Zorka, Stringovics Emese, Török Anna, Varga-Bozsai Fruzsina Varga-Bozsai Regina
Vezetőedző: Hajduné Hegyi Tímea