U 14 lányaink szeptember 8.-án Vecsésre látogattak egy OSB tornára, ahol az ellenfeleink a Duna-Pent NKSE, a Vecsés és a BVSC csapatai voltak.
Izgalmas, jó iramú mérkőzéseket láttunk, amin azért még látható volt az idény eleji forma, de igen biztató jeleket is fel lehetett fedezni. A Duna-Pent csapata ellen, egy hajtós mérkőzésen nyertünk, amit elsősorban kiváló védekezésünknek köszönhettünk.
A BVSC csapatát is sikerült a jó védekezésünkkel meglepni, akik nem igazán találták ellenünk az ellenszert, így jöhetett a házigazda Vecsés ellen a döntő. A házigazda ezen a mérkőzésen, teljesen felőrölt minket fizikailag. Ügyesen, szellemesen és jól játszottak ellenünk, teljesen megérdemelten nyerték meg a tornát.
Úgy gondolom, egy nagyon hasznos tornán vagyunk túl, ahol küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a kis csapatom. Gratulálunk a Vecsés csapatának a kupa győzelemhez, a mai mérkőzésen jobbak voltak, mint mi. Kis csapatom, nem ijedt meg a 2-3 évvel nagyobb lányok ellen sem, amit tudtunk megtettünk és egy jobb ellenféltől kaptunk ki. A második hely, nagyon szép eredmény, büszke vagyok a lányokra.
Dolgozunk tovább, hogy javítsuk a hiányosságainkat.
Hajrá Farkasvár!
A csapat tagjai: Kanyó Dóra, Lévai Lili, Mellák Dorka, Czifrik Virág, Perczel Jázmin, Csák Luca, Farkas Boróka, Czifrik Sára, Fodor Zsófia, Kiss Lilla, Oszlánszki Lili, Décsei Krisztina, Nagy Liza, Csöndör Nóra, Éles Eszter.
Vezetőedző: Jónás Judit